A felvételin múlik az élete! Ugyan már!

Tegnap egy új barátom, beszélgetés közben megkérdezte: pontosan mi a fiad szakterülete?

Majdnem válaszolni kezdtem, de szerencsére feltört belőlem a nevetés, és azt válaszoltam: ez pont olyan, mintha tőlem kérdeznéd! Szerencsére értette. (Aki nem ismer, annak kis segítség itt: markusagi.wordpress.com)

Pontosan emlékszem minden tanéve elejére és végére, az iskolakeresés és választás összes rettenetesen nehéz pillanatára. Egyetlen fontos szempontom volt: olyan legyen, ami neki jó, amiből ő tud építkezni, még akkor is, ha nem pont azt tanulja meg ott, amiről elvileg az iskola szólna. Nem az a lényeg. Mert a saját fejlődési üteme és életének alakulása nem gyömöszölhető egy avítt, évszázados igényekre épülő oktatási rendszer kalodájába. Mégis a szülők többsége, más kapaszkodójuk nem lévén, elhiszik, hogy a gyerekük élete azon múlik, találnak-e neki

• angolul is mondókázós működő óvodát;
• speciális testnevelés/matek/nyelv szakos általános iskolát;
• többnyelvű és ranglistákon szereplő (hehe…) középiskolát;
• vagy olyan egyetemet, ahol a mai ismereteink szerint piacképes dolgot tanul a már nem is gyerek.

Ha belegondolsz, ez sírnivalóan vicces, ugye?

Nem érzed annak? Segítek.

Te pontosan érted, hogy állunk most a mesterséges intelligenciával? Napi szinten és helyesen, úgy, ahogy értelmesen használható, kezeled a CHATGPT-t vagy Copilotot? Ismered a promtengineerek és garbológusok munkáját, és képben vagy, merre tartanak az egyes tudományterületek?

Érzed a hatalmas feszültséget? Bocs, de ha a jelent sem érted, hogyan akarsz dönteni a gyereked jövőjéről?

Hogy ez téged és a gyerekedet nem érinti, mert ő trolivezető vagy jéghokiedző akar lenni, mi köze ehhez ennek a sok hadovának? És egyébként is, ügyvédekre is mindig szükség lesz… Hát… Nem biztos.

Hogy mi van most, szerintem?

Évtizedek, évszázadok során elkezdtek a tudományterületek szétválni, specializálódni. És ma is kb értjük, mit csinál, ha valaki azt mondja, hogy ő orvos, vagy régész, esetleg asztalos.

Nos. Vajon mit csinál az orvos-programozó? Mondjuk ezt: https://tunetkereso.com/

A specialisták most már felfoghatatlanul apró részkérdésekkel foglalkoznak, és legtöbbször kiderül, hogy az igazán érdekes kérdésekre így nem kaphatunk válaszokat. Együtt kell működniüka különféle szakmák, tudományterületek képviselőinek, sőt, átfogóbban, ezek fölé emelkedve keressük ma már a megoldásokat. (A multidiszciplináris, interdiszciplináris és transzdiszciplináris megközelítések erősödése ezt jelzi.)

Szóval mi a bajunk azzal, ha egy kamasz nem tudja, mi érdekli? Nekem semmi, megértem.

Mégis miért ne próbálkozhatna különféle dolgokkal, majd kiderül, melyik szippantja be!

Hogy elvesztegeti vele az életét? Jaj ne már! Ugye ezt nem gondolhatja senki komolyan, aki a mai világban él, ahol egyre ritkább az az ember, aki azzal foglalkozik, amit tizenévesen kitalált magának. Ez egyszerűen nem életszerű.

De legalább valaki, aki vegyipari szakközépiskolában kezdte, aztán matek-kémai tanárszakra ment az egyetemre, majd szociálpolitikus lett, aztán közösségfejlesztő és vállalkozási tanácsadó… Hogy ez sem életszerű? A csudát nem, ez nagyjából én vagyok. De nem egyedül. Sokunkat ezer dolog érdekel, és attól függően alakítjuk saját életpályánkat, hogy hol látunk kihívást, vagy hol zárulnak le előttünk a kapuk.

Akár elhiszed, akár nem, de kiváncsi lettél, nézelődj multipotenciálisok ügyében, nekem ez az egyik kedvenc TED-em a témában: de ez is egy jó összegzés, ha inkább olvasnál.

Tehát?

A világunk gyorsulva változik, és mint oly sok közhely, a „ma már nincsenek Leonardo da Vincik” is félrevisz. Mert éppen hogy újra kezdenek előbukkanni. A sokszínű, szerteágazó tudásfajták egyedi kombói olyan szemléletmódot segítenek elő, amik éppen a specialista megoldásokhoz képest tudnak újat adni. Mindegy, hogy egy vállalkozási ötlet formájában vagy fontos tudományos kérdések terén.

Hogy legyenek olyanok, akik képesek kibújni ezekből a kalodákból, ahhoz az segít, ha minél sokrétűbb élményeket szerzünk, sokféle dolgot tanulunk, merünk próbálkozni és hibázni. Igen, akár egy olyan döntést hozni a továbbtanulásunk vagy munkahelyválasztásunk kapcsán, ami mégsem jön be. Ha sokféle tapasztalatunk van, bátrabban hibázunk, inkább merünk váltani.

Ez a rugalmasság az, amire szükségünk van ebben a(z élet)kor(szak)ban.

És arra, hogy képesek legyünk kreatívan próbálkozni, másokkal együttműködni, meg kritikusan, logikusan gondolkodni. Ennyi éppen elég, hogy kilépjünk a régi keretek közül.

Öleld meg az egyetemre fel nem vett felnőtt gyereked, sírja ki magát és végre mélázzon el azon, úgy igazából mit csinálna szívesen?

A kamaszt meg hagyd békén, nyáron lógassa a lábát és ne a középiskolai felvételire készüljön. Ne árts neki. Komolyan. Hagyd pihenni, aztán hagyd kísérletezni és hibázni. Ezzel adsz neki a legtöbbet. Bizonyosan nem azzal, ha a tömegoktatás mellé befizeted egy olcsónak tűnő, futószalagos felvételi előkészítőre. De előbb érdemes lehet tesztelni, kell-e nektek egyáltalán felkészítő?

Ja igen. A fiammal éppen ezt tettük és éltük végig. Sokszor bizonytalanodtam el, de nem bántam meg, hogy kitartottam. Most régészek között dolgozik, gépi tanulási programokat író biológusként. És még ezer más dologgal tölti meg az életét.

Van kérdés?