A kistesó

Elképesztően sok szívmelengető élményem van a kamaszokkal és a családjaikkal való munkám során.

Igen, a családjaikkal is dolgozom. Nem matekot tanítok, hanem a gyerekeket fejlesztem és a családjukat támogatom. Hogyan másképpen jutnánk előbbre egy kamasszal? Ha nem tudjuk illeszteni az elvárásainkat, eleve kudarcra ítéltettünk. És ha éppen abban tudunk segíteni nekik, amiben magukra maradtak, akkor csodák történnek. Sok. Naponta. Bár néha rettenetesen kimerítő, de ez tölt újra. Mesélek párat, jó?

Érettségizik az egyik gyerkőc, akit 5 éve küldött hozzám anyukája, hogy segítsek nekik középiskolai matek felvételire felkészülni. Sikerült neki. Aztán jöttek a tesók, a két középső. Elképesztően cuki kamaszok, anyukájuk barátnő már. A középsők jól boldogulnak a gimiben, pedig a nagyobb középsővel megszenvedtünk. Annyira rettegett már felső tagozaton a matektól, hogy aludni sem tudott, és gyakorlatilag képtelen volt elolvasni a feladatokat. Pedig olvasni, amúgy, imád.

Kemény menet volt a középiskolára készülés vele, és édesanyja hihetetlenül bölcsen viselte. Megkereste azt az iskolát, ahova tudta, hogy van esély bejutni nem túl jó felvételivel. Együtt támogattuk a kölköt, hogy csak annyi kell, hogy csinálja végig. Azt hiszem, összes eddigi gyerekem közül, akiket végigkísértem ezen a folyamaton, ő szerezte a legkevesebb pontot. Nagyon keveset.

De ez nem volt fontos.

Felkelt, elment megírni, végigülte a 45 percet és szerzett pontokat. És felvették. A gimi első másfél évét végigtanultuk még, de mostanra már önjáróan birkózza le az új témaköröket. Nagy küzdő és büszkék vagyunk rá.

És van egy kistesója.

Iszonyúan precíz,mondhatni maximalista, versengő gyerkőc. Nagyon szeretne mindent tökéletesen csinálni. Talán azért is jött hozzám szívesen, mert a nagytesói mind jártak. Nehogy pont ő maradjon ki!

Eleinte tapogatóztunk és kerestük egymáson a fogást. Nagyon szorgalmas és nagyon hallgat a tanáraira, ezért picit nehéz dolgom volt vele. Felmondta ő, mit jelent a tört, meg mi a számláló és nevező, de amikor kissé szokatlan kontextusban kellett gondolkodni, akkor elsírta magát. Kitoltam szegényt a komfortzónájából.

“De hát ilyet még nem tanultunk!”

Ettől mindig sírhatnékom lesz. Dehogynem tanultál, bogaram, mindent megpróbáltak tanítani neked az iskolában, ami ahhoz kell, hogy ha elég bátor vagy és alkalmazni mered, tudod a tanultakat, és elgondolkodsz rajta, akkor megoldod. Szóval ha meg tudtad tenni, hogy megtanuld, ne csak tanítsák. De inkább nem sírtam, csak őt bátorítottam.

Aztán eljött a tavasz, és az online egyéni órák helyett az élő, kicsoportos munka lehetősége újra.

Ó mennyit győzködöm a szülőket, hogy egy kamasz a kortársai között tud igazán tanulni, kiengedni, ne ragaszkodjanak már az egyéni órákhoz! De nem, szerintük akkor nem kap elég figyelmet… Az iskolában lehet, de a mi négy – hat – nyolcfős csoportjainkban már hogyne kapna! És mennyivel jobban szórakoznak így!

Szóval kiscsoportos programok, és komoly rajongója lettem kistesónak. Bátor, humoros és együttműködő, felnőttekkel, gyerekekkel egyaránt. Imádnivaló.

Csak négy délután volt, de utána csodát láttam.

Következő egyéni óránkon ő vette elő az iskolai házit, hogy szerinte nem érti pontosan, nézzük meg együtt. Konkrét kérdése is volt. Tök okos, releváns kérdés. Repestem a boldogságtól.

Te hallod a gyerekedet okosakat kérdezni iskolai tananyagról? Hát… a tanítványaim jellemzően nem tudnak, nem mernek, nem is hiszik el, hogy kérdezni jó. A butasággal azonosítják 😦

Szóval kérdez. És miközben kérdez, rádöbben, hogy végülis érti. Vele nevetek, büszkén.

Aztán miután kész a feladat, rámnéz:

– Akkor most azt kérdezed, meg tudom-e csinálni másképpen is? –

Csak pislogok, ki a szememből a könnyeket, eddig még alig szólaltam meg, csak bólogatok. Az óra végére, a harmadik megoldási módja utánra összetámasztom magam, és boldogan dícsérem meg a bátorságáért, az okos kérdéseiért, a kitartó gondolkodásért, a próbálkozásaiért.

Hogy gondolkodik. És tanul. Mert ő is akar.

Hát így.

Ja, fog felvételizni. Jövőre. Arra készülünk. Így. Feladatlapokkal nem vacakolunk. Még. Annak még nincs itt az ideje. De hamarosan, mert már elég bátor és mer próbálkozni, meg hibázni, ami az utat mutatja a jó megoldásokig. Már érti, hogy így megy ez.