Tegnap egy új barátom, beszélgetés közben megkérdezte: pontosan mi a fiad szakterülete?
Majdnem válaszolni kezdtem, de szerencsére feltört belőlem a nevetés, és azt válaszoltam: ez pont olyan, mintha tőlem kérdeznéd! Szerencsére értette. (Aki nem ismer, annak kis segítség itt: markusagi.wordpress.com)

Pontosan emlékszem minden tanéve elejére és végére, az iskolakeresés és választás összes rettenetesen nehéz pillanatára. Egyetlen fontos szempontom volt: olyan legyen, ami neki jó, amiből ő tud építkezni, még akkor is, ha nem pont azt tanulja meg ott, amiről elvileg az iskola szólna. Nem az a lényeg. Mert a saját fejlődési üteme és életének alakulása nem gyömöszölhető egy avítt, évszázados igényekre épülő oktatási rendszer kalodájába. Mégis a szülők többsége, más kapaszkodójuk nem lévén, elhiszik, hogy a gyerekük élete azon múlik, találnak-e neki
- angolul is mondókázós működő óvodát;
- speciális testnevelés/matek/nyelv szakos általános iskolát;
- többnyelvű és ranglistákon szereplő (hehe…) középiskolát;
- vagy olyan egyetemet, ahol a mai ismereteink szerint piacképes dolgot tanul a már nem is gyerek.
Ha belegondolsz, ez sírnivalóan vicces, ugye?
Nem érzed annak? Segítek.
“A felvételin múlik az élete! Ugyan már!” A teljes bejegyzés megtekintése

